2. fejezet
Angel…Te…mit keresel itt?- Nyögte ki nagy nehezen, miközben próbált mentséget keresni, mit is mondhatna neki.
- Nem nekem kéne megmagyaráznom dolgokat.- Mondta kicsit vontatottan, miközben felkelt.
- Én mondtam, te nem hittél nekem…- Vigyorodott el kárörvendően Spike, de Buffy mogorva pillantása elhallgattatta.
- Angel, én csak…- Közelebb lépett s egyik kezével Angel válla felé nyúlt, majd kicsit megölelte, ami pillanatnyilag nem lelt viszonzásra.
- Nah, én lelépek, nincs gusztusom hozzátok.- Hallották Spike féltékenykedő hangját, azonban pár pillanat múlva már nem is volt ott. Buffy egy ideig utána nézett, de aztán visszafordult Angelhez.
- Én csak…- Kezdte immár harmadszorra a magyarázkodást.
- Buffy, nem kell magyarázkodnod. Bár megérteni nem foglak. Azért ez tényleg túlzás…De a te dolgod, mit kezdesz magaddal.- Mondta Angel fájdalmas hangon.
- Hát igen. Talán nem a legtökéletesebb az életem, de ha boldog nem is, de elégedett vagyok. Mi lenne, ha inkább rólad beszélnénk? Mármint…Mit keresel itt? Nem mintha zavarnál,csak…
- Csak nem számítottál rám. Megértelek.
- Hát mondjuk..nem éppen úgy búcsúztál el tőlem, hogy megigérted, majd meglátogatsz és küldesz pár lapot. Elmentél…
- De mikor mentem el Buffy? Azt hitted, kibírom, hogy soha többé nem látlak? Szerinted miért kereslek fel minden apró ürügy miatt?
- Na és ez mit akar jelenteni? Hogy szeretsz? Hogy vágysz rám? Angel, ez már egy lefutott kör.
- Hogy ne szeretnélek? Ha annyiszor beszéltük meg, akkor miért nem érted már meg, hogy szeretlek? Buffy, nem tudom,miért nem akarod felfogni, hogy imádlak, hogy akarlak, hogy szeretlek!- Minden szónál egyre közelebb került Buffyhoz.- De nem lehetek itt, nem szerethetlek, nem csókolhatlak, mert nem szabad. Hány éve ismersz már? Tudod jól, hogy nem szabad. Ha lehetne…
- Akkor? Akkor mit tennél?- Vágott a szavába csendes-dühösen Buffy.
- Ezt tenném- Már csak suttogta, majd megcsókolta Buffyt. Csókja szenvedélyes s forró volt, mint régen. Mindkettőjükben felidéződött a múlt. Emlékképek peregtek le szemeik elött s mindkettejük arcán- habár Angelén halványabb- mosoly látszódott. De aztán komorság, mert jöttek a fájó, borzalmas emlékek. Szinte egyszerre léptek hátrébb. Buffy szinte még érezte a nyakán a sebet, mikor Angel vérét vette- persze nem az összeset.
- Buffy, én…
- Haza kéne mennem. Dawn egyedül van otthon..- Tért ki a beszélgetés elől.
- Mi lenne, ha…
- Örülnék neki…
- Én igazából arra gondoltam, hogy visszamegyek Los Angelesbe.
- Oh…hoppá…Én arra gondoltam, hogy nálam maradsz éjszakára, vagy ilyesmi…
- Ez se egy utolsó ötlet.
- Akkor esetleg induljunk is..- Félt, hogy bármi komoly beszélgetés is kisülhet belőle, így felállt s elindult hazafelé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
