1. fejezet
A Sunnydale belvárosa felé vezető úton egy árnyék, pontosabban egy sötét alak jár. Lépése halk, elhaló, szóval nem éppen könnyen észrevehető ilyen szempontból. Nem mintha kinézete túl kirívó lenne, egész ruházata fekete s még hosszú bőrkabátja is „szelíden” követi. A férfi nem más, mint Angel, aki néhány évvel ezelőtt elhagyta a várost. De most elveszettnek érzi magát, mert az elmúlt napokban vesztette el fiát, ki nem is létezhetne. A szokásos úton épp keresztülmenne a temetőn, mikor egy ismerős, ám annál kellemetlenebb szag üti meg eléggé kifinomult orrát.
- Spike…- Mondta megvetően s megfordult. S valóban ott áll a hidrogénszőke vámpír.
- Könyékig meghat a kedvességed - Fogadta nemkülönben undokul. Angel egyszerűen hátat fordított s menne is tovább, de ekkor a közeledőn érzett egy illatot, ami nem odavaló
.
- Honnan jössz most?
- Tudtommal nem kell rá válaszolnom, nem vagyunk mi olyan jóban…-De látszott, ahogy kiélvezte Angel arcán a felismerést.
-Mit műveltél vele? Ha bántani merted…- Kezdte ingerülten közelebb lépve, de Spike kacaja megállásra kényszerítette.
- Bántani? Ugyan, ő nem vámpír, nem az ilyesmit élvezi.
- Ezalatt mit értesz?
- Nem tudod? Pedig úgy rémlik, elég jól kiismertél.- Vont vállat s közben egy közeli sírkőnek vetette hátát. Angel is közelebb lépett, de egyelőre még nem fenyegetően, inkább kíváncsiság és értetlenség villant szemében egy pillanatra, mielőtt még ezt a kevés érzelmet is el nem burkolta volna.
- Mi van köztetek? Honnan tudhatnám, hogy valóban nem bántottad?
- Ugyan már Angel, nem bízol bennem? Pedig az unokád vagyok…- Itt apró, gúnyos vigyort ejtett. – Amúgy nem bánthatom. Nem árthatok többet embernek…hülye iniciatíva..- Morogta inkább csak magának. Igaz, nem volt teljesen valós, mit mondott, hisz Buffyt könnyedén megüthette.
- Lám-lám. Mégis jó valamire a Riley gyerek – Mondta gúnyosan, cseppet sem átérzően.
- Ő már réges-rég eltűnt. Mármint lelépett, mikor megérezte hogy semmi esélye, a csaja belémzúgott
- Elment? Pedig nagyon együtt voltak..-jegyezte meg sötéten Angel s komolyan sem vette az utolsó pár szót, sosem hinné el ezt szerelméről.
- Az régen volt. Szívére vette, hogy a vadász nem foglalkozott vele eleget…nade bocs, nem fogok neked ódákat zengeni arról, mi a fenét művelt a te exed, amíg utána vágyódtál, mint hiába, hisz sosem lesz a tiéd…- Kezdett ismét igencsak „kedvessé” válni hangneme.
- Azt hiszem kezdesz túl nagyképűvé válni, valakinek meg kéne oldani a problémát.
- Ugye ez a feladat a tiéd lenne? Mert ugyebár te vagy a szent megmentője a világnak…tényleg, mi a fenét keresel te itt? Nem mintha nem örülnék, hogy van kivel szívózni azon a béna Harris- en kívül.
- Majd pont neked fogom elmondani.
- Miért, azt hiszed más meg fog hallgatni? Majd a boszi vagy az ezermester..nem, várj…ők utálnak. Akkor talán a vadász. Nem, vele szakítottál, veszélyes együtt lenni…
- Nem tudsz semmit. Igazán befoghatnád a szádat
- Miért, talán nincs igazam? Az illata elcsábít s mivel még most is csak egy állat vagy, képes vagy és belé harapsz. Hallottam róla, máskor is szívtad vérét. Újra megteszed. Emlékszel még, ahogy a forró vére a torkodon folyik lefelé...egy vadász vére…- Egyre szenvedélyesebben kezdett beszélni, ahogy visszaemlékezett saját vadászaira, de hamarosan egy öklöt érzett arcában-igen, erre is emlékszik még a régi időkből. Úgy látszik Angelnek nem tetszett a feltételezés, hogy Buffy vérét venné. Egyre erősebben kezdte őt ütni, de hamarosan egy erős taszítás miatt nekicsapódott egy pár méterre lévő sírkőnek.
- Senki ne verje a pasimat, azért morcizni tudok…- Hallatszott a cseppet gúnyos kommentár a taszítás mellé.- Nem csípem a vámpírokat..najó, néhányat igen,de..- Közben felsegítette Spike-ot, majd a másik vámpír felé közelített, de mikor a homályban felismerte az arcát, lelassult és megdermedt.- Angel…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
